Kétpercesben az ötvenhatos Wittner Mária (...) lehóhérozta Horn
Gyulát, majd helytelenítette, hogy „a mi adónkból” finanszírozzák a
volt miniszterelnök kórházi kezelését, aki „nem képes
meghalni”.
Hát
ezek mennek a magyar Parlamentben az új alkotmányról szóló
"emelkedett" vita keretein belül a jóízlés, a keresztényi
megbocsájtás, a felebaráti tisztelet és a haldoklók iránti szánalom
jegyében.
Én megértem, hogy Wittner Mária indulattal gondol arra a Horn
Gyulára, akivel, hát finoman szólva is nem egy oldalon álltak
fiatalkorukban. Neki nem elég az, hogy Horn a rendszerváltáskori és
miniszterelnöki tevékenységével sokak szemében jóvá tette a
fiatalkori bűneit (amire egyébként hasonló, de sokkal frissebb
sérelmek vezették - ebből is látszik, hogy hova vezethet ez). De
hogy ekkora gyűlölet legyen benne 55 év után is, hogy ilyen nyíltan
és ordenáré módon a halálát kívánja, nem törődve azzal, hogy épp
hol van... Azért, amit 56-ban tett, tisztelem. De ez nem jogosítja
fel még őt sem, hogy ilyen hangon beszéljen az ország házában egy
haldoklóról. Még a szociszimpátiával csak jelentős sértődést
kiváltva és privát telefonszám nyilvánosságra hozatalának veszélye
mellett vádolható jobbikos/kurucos Novák Előd is képes volt arra,
hogy némi méltányosságot mutasson egy szakmai vita keretein belül
Horn felé, erre a FIDESZ részéről ez a válasz.
Persze mit várjon el el az ember egy olyan országban, ahol a
Wittner Mária pártja által vezetett kormány még nyelvtani
kérdésekben se tűr ellentmondást. Méltányosság? Ugyan már.
Fedor /Kötöttségek nélkül blog.hu/
-
talema
2011-03-25 09:56:00
Ezt éppen láttam. Novák Előd meglepett -de csak egy kicsit-, most, hogy ott vannak a vájúnál, már nem annyira radikálisok, csak a retorikájuk néha mondhatni csiszolatlan. Marika néni meg nagyon igaz, erős, forradalmi stílusban nyomja....
undorító.
OFF
Sem a szöveget -a hanygyaf...nyi karakterek okán-, sem a kommentdobozba a saját írásom- a szomorú bohóc miatt, nem látom, vagyis iszonyú nehézségek árán skubizom csak ki.
Nem lehetne ezen segíteni? Vagy már kérdeztem?
-
El Fascismo
2011-03-25 10:24:23
Hát nem. Biztos duracelről megy. Az 10x tovább tart! :D:D:D
-
El Fascismo
2011-03-25 10:25:24
talema [1] :
Marika néni talán azért nyomja forradalmi stílusban, mert forradalmár volt. Te meg egy házilibsi.:P
-
talema
2011-03-25 10:30:36
El Fascismo [3] : Jól fogalmaztál: "forradalmár VOLT". Moszt meg mi is? Ott maradt, azon a szinten, igaz?
Én pedig vagyok: rokkant, özvegy, liberális, nyugdíjas.
S te?
-
louisbond
2011-03-25 14:08:11
El Fascismo [3] : Marika néni felállva a varrógép mellől a Magyarok szószolója lett. Igaz ezeknek a fifikás magyaroknak nem tűnik fel, hogy az alkotmányozás okán tett kijelentéseket. Hozzáértése azért is megkérdőjelezhető mert utána az alkotmány csinját binját kőzépiskolai fokon ismerő Novák Elődőt
kritizálta meg ezen felemelő és a népet nagyon megható alkotmányos hozzászólásával. Így már érthető ez az alkotmányozási cirkusz. Túl azon, hogy Novák előd is mondott igazat a Fidesz alkotmányozásról.
-
keloid
2011-03-25 14:11:43
talema [1] :
Igen, már kérdezted és válaszoltam, hogy a sablonba nem tudok belenyúlni.
-
keloid
2011-03-25 14:35:12
El Fascismo [3] :
Gyáva vagyok én ahhoz, hogy leírjam a saját véleményem witnermarinéniről, de idecopyzok egyet, amivel teljes mértékben egyetértek:
"myrealworld 2011.03.24. 19:25:26
wittnermari' nem meghurcolt áldozat,nem hős,csak egy köztörvényes bűnöző. Kirabolt egy üzletet és lelőtte hidegvérrel az ott dolgozó eladót. Hőst próbál belőle csinálni a jobbos média,de csak egy akasztófaszökevény."
-
keloid
2011-03-25 14:39:05
Még egy őszinte vélemény:
"ökörpöröly 2011.03.24. 19:20:41
1956-os forradalom elég bonyolult dolog. Nagy Imre csekista és NKVD-ügynök volt, a napvilágra került dokumentumok szerint -Jurovszkij, a likvidálást végző egység parancsnokának jelentése- nagy valószínűséggel ő is részt vett a cári család és közvetlen alkalmazottaik lemészárlásában, más emberiségellenes bűncselekményekben, később pedig ügynökként sorra jelentette fel a magyar kommunistákat, lehetne még sorolni. De hasonlóan mocskos életútjuk volt a minisztertársainak is.
A forradalmárok közt is voltak bűnözők, vagányok, utcanők, illetve voltak az idealisták, na meg ezek kombinációi. Minden forradalomban, felkelésben ezek az alaptípusok játszanak főszerepet.
Wittner Mária közönséges utcanőként került az eseményekbe. Ha valaki megnézi az életrajzát, láthatja, hogy félig-meddig kitaszított zabigyerek volt, aki nem akart és nem is tudott beilleszkedni a társadalomba -nem a kommunista társadalomba, egyikbe se tudott volna-. Hátrányos helyzete miatt a kommunista rendszer kiemelten kezelte. Iskolázatlansága ellenére titkárnő és gépírónő lett. 17 évesen gyereket szült, házasságon kívül. Ezt a gyereket eldobta magától, majd Budapestre költözött. Itt alkalmi munkás és háztartási alkalmazott lett, ahol is belevetette magát az éjszakai életbe. Röviden és tömören, minden valószínűség szerint prostituált volt. Ugyanis bejelentett munkahelye, jövedelme nem volt.
Elhiszem, hogy nem volt könnyű élete, de egy gyerekét eldobó útszéli kurva ne osztogasson erkölcsi tanácsokat."
-
El Fascismo
2011-03-25 14:44:22
keloid [8] :
Nagy Imre pedig világ életében egy büdös kommunista volt és úgy is halt meg!
TÉNYEK NAGY IMRÉRŐL
Szovjet ügynökneve Vologya volt. (Rainer M. János könyvében)
Az 1958-as tárgyalásán az utolsó szó jogán a kommunista pártot és a SZU-t éltette (rádiófelvétel)
Haláláig szovjet állampolgár is volt. (R.M.J. könyvében)
1956. október 23-28-ig ávósaival lövette a magyar szabadságharcosokat.
Esze ágában sem volt október 23-án a felkelés élére állni. Saját elvtársai vitték a parlamentbe, mivel a tüntetők egy része hallani akarta. Az erkélyre úgy lökdösték ki az elvtársai, hogy mondjon már valamit, mert teljesen beszart a fölkelt nép látványától.
Az elvtársaknak szokásuk volt egymást gyilkolni. Sztálin is kivégeztette Kun Bélát a krimi vérengzés után.
-
El Fascismo
2011-03-25 14:47:12
louisbond [5] :
Szerintem nyugodtan vehetnél helyesírási leckéket Novák Elődtől. Járhatnátok Schmitt Pállal együtt azt órájára. :D:D:D
-
keloid
2011-03-25 14:52:53
El Fascismo [9] :
NEM!
Az ő és más komcsi politikusok nélkül nem lett volna vértelen rendszerváltás, ő volt az aki Moszkva engedélye nélkül nyitotta meg a vasfüggönyt és miniszterelnökként se vallott kudarcot.
-
El Fascismo
2011-03-25 14:56:20
keloid [12] :
Szálasi Ferenc nélkül, pedig egész Európa a vörösök kezére kerül.
-
keloid
2011-03-25 15:03:13
El Fascismo [13] :
Szálasi kezdte el a zsidók deportálását, de ebbe ne menjünk ismét bele, ez már volt téma kettőnk között, álláspontok változatlanok.
-
El Fascismo
2011-03-25 15:04:34
keloid [14] :
Ja, már megint a kettős mérce?
Vettem az adást.
-
El Fascismo
2011-03-25 15:16:11
Szóval szerinted a zsidó emberek élete értékesebb, mint a magyaroké?
-
keloid
2011-03-25 15:16:53
El Fascismo [15] :
Ugyan, ne maszatolj jó szokásod szerint!
Nem kettős mérce, csak más politikai meggyőződés szálasi kapcsán, akit felakasztottak, szerintem megérdemelten, és ennyi!
-
louisbond
2011-03-25 15:17:59
El Fascismo [11] : Tényleg azt akarod, hogy olyan piti dolgokkal foglalkozzak mint a te helyesírásod? Ugye nem akarod. Elég ha csak a tőrcis tudásoddal példálózom. Az nyilvánvaló a félremagyarázgatásaid kapcsán. A nem tudás erre ösztönzi az embert és nem látja saját pitiánerségét, tudatlanságát. Ahhoz, hogy ezt felismerd némi kis tudást kellene magadba szívni. Nem a náci irodalomból. És rád férne egy kis szerénység is. Még azt sem tudod, hogy a fasizmust nem Mussolini, hanem a magyarok találták ki.
/ A franc, talált, sűlyedt/
-
keloid
2011-03-25 15:18:45
El Fascismo [16] :
Ismét kezded a hülyeséget, itt magyar emberekről beszélünk és a vallást ne keverd ide!
-
louisbond
2011-03-25 15:21:12
keloid [19] : Ugyan már. Neki ez a fixa ideája. Ezt szívta magába. Ezt löki. Ember az onnan indul neki, hogy jobbikos vagy zsidó.
-
El Fascismo
2011-03-25 15:30:45
louisbond [20] :
Nem indultak ki, hogy jobbikos vagy zsidó, hanem onnan, hogy magyar vagy zsidó?
1944-ben a Kárpátokban, a Vereckei szorosban és a Tatár - hágónál a magyar hadsereg az iszonyatos túlerő ellenére is hónapokra megállította az orosz előrenyomulást. Ha az oroszok egyszerűen átsétálhattak volna Magyarországon, akkor sokkal előbb érnek Európába és valószínűleg Olaszország és Franciaország is az ott nagyszámban jelenlévő vörös ügynökök álltal orosz segítséggel kommunista kézte jutott volna. A mi hősies ellenállásunk nélkül a "vasfüggöny" nem az osztrák-magyar határon hanem valahol az Atlanti Óceán partjánál húzódott volna meg. Ezt köszönheti Európa Szálasi Ferenc Nemzetvezetőnek és kormányának.
Ez nem azért mondom, mert Szálasi tökéletes lett volna, de attól még tény!
Egyébként Horn Gyula mondott egy nagyon érdekeset Kádár temetése előtt két hónappal a MÚOSZ székházában: „Minden olyan magyar politikusnak kijár a kegyeleti jog, aki hatással volt a magyar történelem alakítására...” – Talán fel lehetne őt kérni, hogy hátralevő idejében vesse be befolyását e kérdés megnyugtató lezárása, érdekében.
Úgy, hogy kedves Horn Gyula pártolók: lehet kezdeni a sort Szálasival!
-
louisbond
2011-03-25 15:38:51
Szálasi egyszerűen bűnöző volt akit még Horthy is börtönbe záratott. Úgy hogy itt az ideje a tisztánlátásnak és annak, hogy ezeket a szétszórt eseményeket egy, átfogó és történelmi folytonosságba öntsed, és úgy vond le a következtetéseket.
Ha mondott is Horn ilyet azt nem Szálasira értette, mert az nem volt befolyással a magyar történelemre. Egy epizód, egy nemzetveszejtő senki volt, aki a saját véreit, magyarokat pusztított, igen elítélhető módon önös érdekből. Pedig eleinte Horthy vezérkarában tevékenykedett. Vagy ugyan az az identitás?
-
El Fascismo
2011-03-25 15:43:18
louisbond [23] :
A 22-es kommentemben részleteztem, hogy miért volt befolyással a történelemre! Tudsz egyáltalán olvasni?
-
El Fascismo
2011-03-25 15:45:05
louisbond [23] :
Persze lehet Szálasit bírálni, mert voltak hibái, de ilyen alapon Horn sem volt különb a Deákné vásznánál.
Amit produkálsz bolsevik berögződés lajos. Bárhogy is tagadod.
-
keloid
2011-03-25 15:52:14
El Fascismo [25] :
Szálasi NEMZETVESZTŐ volt, egy lapon se lehet emlegetni Hornnal!
A tömeggyilkos szálasi NEM a post témája, nem engedem, hogy a postot elvidd más irányba!
-
keloid
2011-03-25 15:55:01
Agyatlan buzi /buzz off/!
Peti, nem vagy vicces, se jópofa, minden nem a post témájához való hsz-odat törölni fogom!
-
El Fascismo
2011-03-25 15:55:33
keloid [25] :
Csak szemléltem a kettős mércét amit előszeretettel használsz. Mert ha Szálasi gazember volt, akkor az elfogulatlan jó ízlés úgy kívánja, hogy Horn Gyuszi is, aki magyarokat ölt.
-
keloid
2011-03-25 15:57:38
El Fascismo [27] :
Felhívnám figyelmedet, hogy szálasi is magyarokat gyilkolt, de úgy tűnik alapjáraton vagy RETARDÁLT!
A következő szálasival foglalkozó vagy zsidózó kommentedet törlöm!
-
rumcájsz mh szuhaybalázshehehe
2011-03-25 16:11:32
El Fascismo [27] : Te Musso! Kelo nem értékeli remekművejimet!
-
keloid
2011-03-25 16:15:59
fasiszta, eddig tartott a türelmem, a post témája más, te a magyarok közé éket verő aljas ember vagy!
Te ezt azért nem érted, mert mint már írtad az egész családod ilyen gyűlölködő, azaz genetikailag örökölted és erre is neveltek....sajnállak !
-
louisbond
2011-03-25 16:16:01
Az a 21-s, de nem gyözött meg miket tulajdonitasz neki. Mivel Keloid nem szereti ha mellé kapálunk igy nem folytatnám tovább ezt az off.kommentelgetést. csak egy dolog. Horn épített, Szélasi rombolt, nagyon.
-
keloid
2011-03-25 16:22:18
louisbond [31] :
Idáig nem volt nálam off komment, de miután van itt pár agyatlan, akik rendszeresen csak a saját mantrájukat ismételgetik tekintet nélkül a post témájára és jellemzően a topicromboló tevékenységük fő vonulata a zsidózás-liberálkomcsizás, NEM TŰRÖM a blogomon!
-
louisbond
2011-03-25 16:25:36
keloid [32] : Oké! Igazad van.
-
El Fascismo
2011-03-25 20:49:54
Hogyisvanezte [35] :
Hol tanulta volna meg? Látod, hogy Keloid is látens vörösként védi a vén gazembert!
-
louisbond
2011-03-25 20:56:35
Hogyisvanezte [35] :
Elmosodott a véleményed, valahogy nem tudom elolvasni.
-
louisbond
2011-03-25 20:57:59
El Fascismo [36] : te meg fasisztaként mondasz véleményt arról amiről fingod sincs. Wittner már tovább ment. nem Horn a téma.
-
Hogyisvanezte
2011-03-25 21:02:19
louisbond [37] : Olvasd el a cikket!
-
árva
2011-03-25 21:04:10
keloid [7] :
Komplett, vaskos hazugság.
-
louisbond
2011-03-25 21:05:31
Hogyisvanezte [39] :
Mindent elolvastam nehogy azt mond, hogy ismeretanyag nélkül kérdezem a véleményed. Mert igy feltéve csak egyre tudok következtetni amit a kérdésed megerősített.
-
Hogyisvanezte
2011-03-25 21:07:17
El Fascismo [36] : Nem tud távozni, mert ő maga - állapota miatt - nem tud feloldozásért könyörögni, az elvtársai meg a barátai pedig fel sem fogják, hogy nekik kellene helyette...
-
árva
2011-03-25 21:07:32
keloid [8] :
Tudod, miért nem akart beilleszkedni a komcsi társadalomba?
Mert egyházi iskolába járt.
A róla készült dolkumentumfilmben egy volt tanára is nbeszél róla.
Jótanuló, visszahúzódó lány volt.
Kik gyártják ezeket a mocskos hazugságokat?
-
Hogyisvanezte
2011-03-25 21:09:42
louisbond [41] : Kérdeztem volna? Hol is?
-
louisbond
2011-03-25 21:14:12
árva [43] : Te nyomott öregember, legalább vennéd a fáradságot és elolvasnád ami ide vonatkozik. Nem járt, vitték mert apját nem ismerték, anyja meg megszabadult tőle és a karmelitákhoz adták. A többi adatot legalább megnézted. Majom.
utálja a kommunistákat? Hát persze. Minden börtönviselt utálja és utálta, mert mindenki azt hiszi nem bűnös.
-
louisbond
2011-03-25 21:16:00
Hogyisvanezte [44] :
Nincs nyílt válasz? Gondolhattam volna, hogy nem vállalod fel a saját véleményed sem.
-
árva
2011-03-25 21:19:29
louisbond [45] :
Te szerencsétlen....
Szánlak.
-
louisbond
2011-03-25 21:22:00
árva [47] : Tudatlan vénember.
-
Hogyisvanezte
2011-03-25 21:22:20
louisbond [45] : Mi ez a nagy felindulás? Kissé uralkodhatnál magadon, pláne, hogy fogalmad sincs, kivel szemben engeded meg ezt a hangnemet...
-
Hogyisvanezte
2011-03-25 21:24:13
louisbond [46] : A véleményen egyezik a cikkíróéval, nála jobban úgysem fogalmazhattam volna...
-
louisbond
2011-03-25 21:34:00
Hogyisvanezte [49] : Magadra gondolsz. Mert akkor tudom.
De te se enged meg magadnak ezt a hangnemet.
Felindulva? Nem. Most jöttem le az emeletről.
De bájos kis baromságaitok megrígat általában. Mármint a röhögéstől.
De, hogy azonusuljál ezekkel az egy picit meglep.
-
louisbond
2011-03-25 21:34:51
Hogyisvanezte [50] :
Nem is tudsz.
-
Hogyisvanezte
2011-03-25 21:42:37
louisbond [51] : Miért ne azonosulnék? Évekig fórumoztam ott, olvasni szinte minden nap visszajárok...
-
Hogyisvanezte
2011-03-25 21:46:00
louisbond [52] : Tényleg nem, de nem szégyellem... Ha valaki valamiben jobb nálam azt elismerem, mint ebben az esetben is.
-
louisbond
2011-03-25 21:51:24
Mégsem lep meg. Tévedtem.
-
louisbond
2011-03-25 21:56:45
Hogyisvanezte [53] :
Mégsem vállalsz önálló véleményt. Hát. Te tudod, hiszen a csordaszellem is él, a kolomp szól. Minden indulat nélkül.
Ha nem azt fújod még felcímkéznek.
-
árva
2011-03-26 08:20:24
louisbond [55] :
Nos, okoslajos.
Hol van ebben keloid nagy tudása?
"wittnermari' nem meghurcolt áldozat,nem hős,csak egy köztörvényes bűnöző. Kirabolt egy üzletet és lelőtte hidegvérrel az ott dolgozó eladót."
Ugyebár, így terjed a mocsok.
Hol van ebben a valószínűleg prostituált?
Mellesleg a magam részéről a Beszélőn nevelkedtem felnőtté és sokat segített abban, hogy tisztába jöttem a diktatúra valódi arcával.
Mindig kibújik a szög a zsákból.
-
keloid
2011-03-26 10:10:26
Hogyisvanezte [35] :
A hunhír egy hungarista-náci hírportál, objektivitására jellemző:
"Hasonló eset a gyurcsányi 2006-os mészárláskor történt"
ahol elvakultságukban egy nevet nem képesek pontosan leírni, ráadásul mészárlásról vizionálnak a 2006-os események kapcsán!
Mindenkit aki a hunhírre hivatkozik szánalmas, gyengeelméjű idiótának tartok!
-
keloid
2011-03-26 10:15:52
árva [43] :
A vélemények eltérőek, ezt ideje lenne már tudomásul venned!
Szerintem witnermari egy meghibbant szerencsétlen elmebajos, aki 55 év után is csak gyűlöletre képes, még mindig forradalmakról és ölésről vizionál, szégyen minden megnyilatkozása, nem a parlamentben, hanem egy elmegyógyintézetben lenne a helye!
-
louisbond
2011-03-26 10:50:31
árva [58] : A mocsok úgy terjed ahogy itt is meg máshol is kommentelgetsz.
Olvasd el szerencsétlen megzakkant öreg majom, hogy mit is írnak. talán te csináltad WM.-t. Iráni szőnyegkereskedő vagy?
Máshol meg, Sensuál bejegyzésén lehúzod a bloggerinát mert írt egy szép szösszenetet. Igaz ettől nem lett gyereke, házasságon kivül. Hogy a ti értékrendetekkel éljek. nekem ez nem problémás. Neked meg a gerinced bizsereg.
-
keloid
2011-03-26 11:59:13
hogyisvanezte, beánál hagyott nagyszerű kommented után nálam tiltólistán vagy, TAKARODJ!!
-
pusikat
2011-03-26 12:18:20
Ha jól olvasom Keloid bejegyzését, akkor Wittner gusztustalan beszólásáról van szó. Mert tényleg az. Nem beszélve arról, hogy semmi köze sincs ennek a megjegyzésének az alkotmányozáshoz.
A másik, hogy akik elmúltak 40 évesek és ott ülnek a parlamentben, nincs köztük olyan, aki aktívan nem vett volna részt a múltrendszer politikájában, ideológiájában. Pl. Orbán,Varga, Kövér, és a többi volt KISZ titkár.
Az 50-en felüliek, meg jobb ha hallgatnak és nem mocskolják azt aminek az előidézői voltak, a most éppen nem hatalmon lévő "bajtársaikkal"
Pl. Matolcsy, Pintér, Schmitt, Martonyi.és még sokan.
Egyébként Wittnert is az adófizetők pénzéből fizetik, ugyanúgy, ahogy a többit, akik most múltjukat megtagadva, egymást elárulva, mocskolva süllyesztik az országot egyre lejjebb.
-
louisbond
2011-03-26 14:07:28
keloid [60] : Látom, hogy nem tetszik nekik a "szilence". csak elfelejtik ezek a majmok, hogy mi ugyan nem törlünk, de ha már nem tetszik valami újabban szóvá tesszük, nem tűrjük a hazug ideákat. és csak a kommenteket törölöm én is, bármilyen mélyrepűlésű a megmondó. Kitelik nekik.
Igaz ők hozzá vannak szokva a Mali féle drávapiski bloghoz, ahol a véleménye miatt törölnek nickeket. Még akkor is ha az nem törölte. És ott korlátlanul mehet egymásközt a kolomp, a seggnyalás, egymás dicsérete, szóval belterjes, baromságok. Meg a nagyképüség, minden alap nélkül.
De ez igy jó. Egymás közt csak elvannak. Látod Ez hogyiskicsoda is rákényszerült a bejegyzés megírására. Remélem mások is elutasítják őket.
-
keloid
2011-03-26 18:42:46
árva, nem tűrlek meg a továbbiakban a blogomban!
Egy bigott faszkalap vagy, egy jelentéktelen FÉREG, nem vagyok kíváncsi az undorító kommentjeidre!!
-
talema
2011-03-27 12:55:13
keloid [64] : Jó írás, korrekt nézőpontból.
-
keloid
2011-03-27 13:35:42
talema [65] :
Igen, azért is linkeltem ide, mélységes respect az írójának, hogy képes volt a gyűlöleten felülemelkedni.